A foglalkozásainkat 0 hónapos kortól 3 éves korig javasoljuk. Ezért a foglalkozások középpontjában az ölbeli játékok állnak. Az élet első éveiben az önfeledt együttjátszás, az érintés, testközelség, a szeretetteljes hangulat, melyeket az ölbeli játékok, más néven bizalmi, kapcsolatteremtő játékok biztosítanak, segítik a biztonságos korai kötődést, erősítik az érzelmi biztonságot, mely az értelmi és érzelmi fejlődés alapja. Ezek a rövid, korosztálynak megfelelő, mondogatott, ismételgetett, sokszor énekelt rigmusok egyben a művészeti, zenei és érzelmi nevelés alapkövei is.
A kisgyermekkor az ölbeli játékok, a bizalom kiépítésének, az érintések és az önfeledt összenevetések ideje. A kapcsolódás, az összetartozás jelzésének
művészete. A régi idők játékai a mai családok számára is örömet jelenthet.
Nem az iskolában kell kezdeni a gyermekek többnyelvűségének kialakítását, hanem már egészen pici korban amig fogékonyak rá. Hiszen a mozgásfejlődésükkel együtt fejlődik a kifejezőkészségük,
a szókincsük. A gyermek a születésekor a világ bármely nyelvét képes megtanulni, de csak egy pár évig marad meg ez a lehetőség. Ezért használjuk ki ezt a lehetőséget. A nyelvi fejlődést elősegíti a zene, a ritmus, a mozgás. Hiszen a nyelvhez hozzátartozik a kultura és kicsi korban
ezt a legjobban a zenével, dalokkal, mondókákkal tudjuk közvetíteni.
A kisgyermekek számára a világ anyukája vagy apukája ölében és a közös játékban teljesedik ki első ízben. Ez az élmény egy életre szóló útravaló. A gyerekeknek azt közvetíti, hogy szeretnek, ölelnek, rám figyelnek, azaz fontos és szerethető vagyok, ez minden későbbi kapcsolat és a felnőttkori boldogulás alapja is. Azért szervezzük pénteken a foglalkozásokat, hogy az apukáknak is legyen lehetősége eljönni és együtt mondókázni, dalolni a gyermekével.